|
Lisa Kudrow |
Születési idő: 1963. július
30. |
A
Jóbarátok sorozatból ismert színésznő orvos-neurológus család sarja. Kezdetben ő
maga is kutatóorvosnak készült, így aztán biológiából szerzett diplomát. A
színészetet csupán az osztályteremben előadott viccelődés jelentette számára
mindaddig, míg bátyja egyik barátja, a komikus Jon Lovitz rábeszélte, tegyen egy
próbát: Lisa hamarosan hátat fordított addigi szakmájának, hogy színésznő
lehessen. Egy Los Angeles-i amatőr társulatnál kezdte pályáját, majd
TV-társaságoknál házalt némi szerepajánlat reményében. Első jelentősebb
szerepében Woody Harrelson barátnőjét alakította a Cheers című komédiasorozat
egyik epizódjában, majd lehetőséget kapott a Mad About You című TV-szériában is.
Itt figyelt fel rá az NBC tévétársaság, melynek producereitől megkapta végre a
nagy lehetőséget: ráosztották Phoebe szerepét a Jóbarátokban. Érdekesség, hogy a
Mad Abou You-ban általa alakított pincérlány, Ursula a forgatókönyv szerint
Phoebe ikertestvére, sőt a technikának köszönhetően egy alkalommal a
Jóbarátokban mindketten feltűntek (természetesen mindkettőjüket Kudrow
alakította). A televíziós szerepek, sikert, népszerűséget és szakmai elismerést
hoztak. Ennek köszönhető, hogy az utóbbi időben Lisa Kudrow a mozivásznon is
egyre gyakrabban bizonyíthatja komikusi vénáját.
|
Filmjei:
|
2001 Dr. Dolittle 2. 2000 Női
vonalak 1999 Csak egy kis pánik 1998 Nem ér a
nemem! 1997 Romy és Michelle 1994
Jóbarátok
| | |