|
Matthew Perry (Matthew Langford Perry) |
Születési idő: 1969. augusztus 19. |
amerikai színész, a világhírű Jóbarátok (Friends) című tévésorozatban ő alakítja Chandler Bing szerepét eredeti neve: Matthew Langford Perry Matthew Perry Williamstownban született, 1969. augusztus 19-én. Édesapja John Bennett Perry, egy jónevű, de nem kifejezetten ismert hollywoodi színész, aki többnyire tévéműsorokban és reklámokban szerepelt. Egyszer még a Columboban is volt gyilkos. Eleinte Massachusettsben élt a szüleivel, akik igen korán elváltak, és a bírói döntés az anyának ítélte a babát, anyukával pedig a távoli és hideg Kanadába költöztek. Matt így Ottawában nőtt fel, ahol anyukája, Suzanne szép karriert futott be, mint politikusok titkárnője. Még a kanadai miniszterelnöknek, Pierre Trudeau-nak is volt az asszisztense. Nem csoda, hogy ezek után a kis Matt a gazdagok és ismertek klasszikus sportját, a teniszt játszotta, és kiváló eredményeket ért el salakon és füvön egyaránt, a fedettpályáról nem is beszélve. Párosban a nemzeti rangsor harmadik helyére is eljutott, ám 13 éves korától aktívan részt vett iskolája színjátszó körének munkájában is. 15 éves korában édesapjához költözött Los Angelesbe, hogy egyszerre legyen teniszbajnok és filmsztár. Történt azonban, hogy 1984-ben, egy igen fontos meccsen egy kevésbé esélyesnek tartott játékos lemosta Perryt a pályáról. Ezek után úgy döntött, megpróbál csupán egy fronton bizonyítani, és ez az egy front legyen inkább a színészet, abból kevésbé lehet kiöregedni. Nem sokkal a nagy vereség után jött az első tévés szerep a Charles in Charge című vígjátékban, majd egy bizonyos William Richert, aki egy étteremben figyelt fel a fiú vonásaira, kisebb szerepet ajánlott neki River Phoenix mellett az A Night in the Life of Jimmy Reardon (Az ifjú Don Juan) stábjában. Igen ám, csakhogy Matt még mindig középiskolás volt, így a színészi karrier előtt még apja utasítására be kellett iratkoznia a jónevű kaliforniai UCLA egyetemre. Ennek elvégzése után jött egy sereg tévészerep, főleg rövidéletű sorozatokban. A kilencvenes évek legelején Matthew Perry és egy barátja és kollegája, Andrew Hill Newman megírtak egy általuk tervezett vicces sorozat első próbadarabjának a forgatókönyvét, amely egy rakás huszonéves jóbarátról szól. Az ő ötletüket ugyan nem vették meg, ám felkérték Perry-t, hogy legyen az ő hasonló sorozatuknak, a Jóbarátok-nak az egyik főszereplője. Így kapta meg Chandler Bing szerepét az 1994 óta futó sorozatban. Közben Matthew filmes karrierje is beindult. Második mozifilmje a Bolond szél fúj (1997) című romantikus vígjáték volt. Számos filmben szerepelt, ezek közül hazánkban is bemutatták a Hajszál híján hősök, a Hármasban szép az élet, és a Bérgyilkos a szomszédom című produkciókban. Ez utóbbiban Bruce Willis volt a partnere, és állítólag már készül a film második része. A Jóbarátok közben alkohol- , gyógyszer és drogfüggő lett, de barátai hatására elment egy elvonókúrára, és azóta egészséges életmódot él. Állítólag már a nősülésen és a családalapításon gondolkodik. Néhány érdekesség Matthew Perry-ről: Perry papája az Old Spice reklámokban szerepelt, és egyszer gyilkos volt a Colombo sorozatban. Matthew Perry a sorozatban szereplő férfiszínészek közül a legnépszerűbb. Ezt valószínűleg a fergeteges humorának köszönheti. Matthew Perry ugyanis legendásan szellemes, olyannyira, hogy a szövegírók gyakran beépítik a poénjait a filmbe. Ezzel a képességével sok híres hölgyet levett a lábáról. Randizott például a Beverly Hills tinisorozat és Baywatch egyik szépségével, Yasmine Bleeth színésznővel. Matthew Perry is játszott korábban a Beverly Hills: 90210-ben. Így emlékszik vissza: "egy kicsit már homályosan emlékszem, de azt hiszem én játszottam a legnépszerubb srácot a gimiben, aki aztán pisztolyt vesz a szájába, mert az apja annyira eroszakos vele." Matthew Perry rövid ideig járt Julia Roberts-szel, abban az időben, amikor Julia vendégszerepelt a Jóbarátokban. A szakítóok állítólag a nem visszacsavart fogkrém volt Perry számára. Hollywood Hills-en él a házában, van egy 100 cm képernyőátmérőjű tévéje és egy fekete Porshe 911-e. Szeret jégkorongozni és szoftballt játszani, legszívesebben pedig forró kávét iszik, tejszínnel és két cukorral. Perry nagyon kedveli a női énekeseket. "Ha nő vagy és bármilyen érzelmi állapotodról énekelsz, megveszem a lemezedet." Kedvencei például Shawn Colvin, az Indigo Girls és Tori Amos.
|
Filmjei:
|
2004 Már megint bérgyilkos a szomszédom 2002 Pereld a nőt! 2000 Bérgyilkos a szomszédom 1999 Hármasban szép az élet 1998 Hajszál híján hősök 1997 Bolond szél fúj 1994 Jóbarátok | | |